Éjszakai szupercella a távolban, és néhány villámfotó

Úgy tűnt, hogy a csütörtök éjszaka (2011.06.23) alkalmas lehet megint egy kis villámfotózásra. Szerencsére várakozásaim maradéktalanul teljesültek. Nyugat felöl szép kis squall line érkezett, így ennél a radarképnél autóba ültem, és elindultam nyugatnak.

Nem láttam értelmét túl messzire menni, így végül a kőröstetétleni út egyik leágazásánál megálltam egy földúton, mert itt jó kilátás nyílt az egész nyugati égboltra, sőt délre és északra sem volt nagyon zavaró tényező. Állvány elő, fényképezőgép szintén, és elkezdtem sasolni az eget a két szememmel és az állványos egyszeművel. Magam előtt közben már távoli villámok csapkodtak.

Tőlem északra pedig mintha a távolban egy szupercellát láttam volna.

Minél többször villámlott abban az irányban, és minél többször világította meg azt a cellát, annál biztosabb voltam benne, hogy az bizony nem egy hétköznapi zivatar. Storman segített kicsit kiemelni a kép részleteit. Köszönet érte!

Nagyon dilemmáztam, próbáljam-e elkapni ezt a távoli SC-t, vagy maradjak a fenekemen villámot fotózni. Végül is úgy ítéltem meg, hogy túl messze van a szupercella, és nem eredek utána, mert igen csak kétesnek tűnt a siker, és nem akartam két szék közül a földre esni sem: tehát, hogy a végén esetleg még villámfotók sem nagyon születnek. Mindenesetre mikor még (kb.) 30 perc után is láttam ezt a szépséget, szívtam kicsit a fogam, lehet, mégis mehettem volna…
…Míg ezen tűnődtem, a nyugatról jövő SL egyre közelebb ért.

Majd még közelebb.

A zivatarlánc brutálisan szép és hosszan elnyúló peremfelhővel ért fölém. De ezt most sajnos nem sikerült dokumentálnom, mert egyrészt gyorsvonat sebességével jött, másrészt éppen ekkortájt alábbhagyott a villámok lelkesedése. Közben olyan erős szél támadt, hogy „hab-testem” is többször arrébb akarta tolni, úgyhogy erősen „kapaszkodtam” az állványba. Közben igyekeztem nem a viharos szél irányába nézni, mert azt éreztem, hogy a szélfútta levegőben erősen megnőtt a por koncentráció tartalma. :)
Sajnos, mikorra kezdett volna úgy igazán beerősödni az addig nem túl erős villámtevékenység, addigra az eső is elkezdett esni, úgyhogy az autóból próbáltam néhány képet lőni. Ezek nagyon jók is lettek volna, ha a szélvédőn nem díszelegtek volna az esőcseppek, melyek persze a fényképekre is rákerültek. :(

Szerencsére volt, mikor kicsit alábbhagyott az eső. Ezeket a perceket, megpróbáltam gyorsan kihasználni, és végre a szabad ég alatt folytatni a fotózást. Eredménye:

Összességében elmondható, hogy soha rosszabb éjszakát: legalább 2 óra hosszáig voltam kint terepen, és igazán nagy élmény volt. Azt már soha nem fogom megtudni, elcsíptem volna-e azt a szupercellát, és ha el is kaptam volna, mennyire lehetett volna belőle látványosabb fotókat készíteni...

Írta: Neofita