Összefoglaló a kintlétem első feléről

Az Extreme Tornado Tours azon két turnusa közül, melyen én is részt veszek, az első már lement, és megtörtént az, ami eddig még soha: a 10 nap alatt egyetlen tornádót sem látott a csapat. Ez részben a szezon ezen időszakára és az USA ezen térségére egyáltalán nem jellemző módon gyenge helyzetekkel magyarázható, másrészt úgy vélem, azt a kevés lehetőséget sem használtuk ki eléggé, ami adódott. Félreértés ne essék, a fővadászaink profik, képzettek, tapasztaltak, már az idei évben is több mint 30 tornádót kaptak el, de jómagam azért egyik-másik helyzetben néhány dolgot másképp csináltam volna.
 
A május 8-i gomolyhurkás "cap bust" napon tulajdonképpen nekem sem lett volna jobb ötletem, úgy érzem, itt megtettük, amit lehet. Május 9-én viszont Murdo-ban egyszerűen túl sokáig vártunk. A délután közepére számomra már egyértelművé vált, hogy ott nemigen fog bedurranni semmi. Ekkor megemlítettem, hogy Dél-Dakota NY-i határa környékén már van képződés, és hamarosan azon a környéken amúgy is kiterjedtebb, erősebb konvekció volt várható. Javarészt éjszakára ígérkezett a dolog, de a nappali időszakban megindulva. Kb. 4 óra lett volna odaérni, de még napnyugta előtt láthattunk volna szupercellát, ill. tornádót. Kb. 4 óra múlva úgy is alakult, ahogy számítottam rá, majd megemlítettem Dave Holdernek, hogy ha akkor elindulunk, amikor megpendítettem a dolgot, akkor pont tökéletes időzítéssel ott lettünk volna, ahol kell.
 
Május 10-én az ígéretesebb, de tőlünk messzire, Kansas-be várt 11-i helyzet miatt kihagytuk a fent É-on gyönyörű vonalban kifejlődő, tornádós szupercellákat, amit nem volt jó úgy végignézni műholdon-radaron, hogy akár ott is lehettünk volna, de abban az időjárási felállásban, amit akkor mutattak a modellek, én is úgy döntöttem volna, hogy inkább le D-re. A május 11-i tölcsérfelhős, jégesős esetben a srácok szinte tökéletesen csinálták a dolgokat, nem maradtunk le semmiről, jó helyen voltunk jó időben, nagy élmény volt, még ha tornádó nem is lett belőle. Bár lábjegyzetben hozzáteszem, hogy a később Colby környékén brutálisan bedurrant cella alatt még korábban csíra állapotában áthaladtunk, mely képződményről az volt a véleményem, hogy nem kéne továbbmenni, hanem megvárni, mi lesz belőle. Aztán rövidesen be is robbant, de akkor már eléggé eltávolodtunk tőle, és 180 fokos fordulattal vissza kellett robognunk hozzá. Szerencsére azonban még így sem voltunk elkésve.
 
A május 12-i, Oklahoma-Arkansas állambeli esetet nem részletezem még egyszer, leírtam egy korábbi bejegyzésemben. Röviden annyi történt, hogy a csapat ott követte el a taktikai hibát, hogy nem a szárazvonalhoz közelebb és É-abbra ment az izoláltabb konvekció reményében, hanem túlságosan D-re behatolt a meleg nyelv belsejébe, ahol a dunsztos levegőben hirtelen kifejlődő cellák rövid úton összeálltak egy nagy MKR-katyvasszá, mely tornádóvadászat szempontjából nem ideális, és nem is láttunk ilyesmit. Az általam preferált területen azonban kialakult egy gyönyörű, tankönyvbe illő szupercella, mely mind radaron, mind műholdon igen impozáns látványt nyújtott. Hamarosan kapott is egy tornado warningot. Amennyiben eredetileg azon a környéken helyezkedtünk volna el, igen nagy eséllyel elcsíphettük volna a jószágot, így viszont sajnos túl messze voltunk.
 
Elméletileg május 13. lett volna az adott turnus utolsó vadásznapja, a többieknek 14-én kellett hazamenni, de mivel Arkansas állam ÉNY-i részén voltunk letáborozva, eltartott egy pár óráig visszaérni Oklahoma City-be, így ezt a napot ilyen technikai jellegű dolog miatt megint kihagytuk, és a bázisvárosunkba való visszaúttal töltöttük. Azonban ez sem lett volna szükségszerű, mivel a késő délelőtti indulás helyett kora délelőtt indulva az ÉK-Arkansas-i régióban létrejövő csinos szupercellákat megfigyelhettük volna, közel sem lett volna lehetetlen küldetés. Így viszont a délután második felét a bázisra érkezés után tulajdonképpen városnézéssel, lébecolással töltöttük, ami nem volt rossz, de egy szupercellának azért nagyságrendekkel jobban örültem volna, még akkor is, ha tornádót aznap abból a térségből nem jelentettek.

 
A radar- és műholdképek viszont remek kis szupercellákról tettek tanúbizonyságot, bár igaz, nem voltak rendkívül hosszú életűek, de elég sok kialakult egy viszonylag kis területen, ráadásul a balra és jobbra haladók egyaránt szépen megmaradtak.

 
A holnapi napra, vagyis 17-ére, keddre Texasban már várható némi marginális helyzet, amit nem hagyunk ki, de az igazán kellemes felállás szerdától lesz, onnantól kezdve a lassú mozgású rendszer napról napra pompás paraméterekkel kecsegteti a sóvárgó viharvadászokat, a csütörtöki nap pedig különösen brutálisnak ígérkezik. Remélem, az Extreme Tornado Tours mozgatórugói is egy picit jobban megerőltetik magukat, hogy lássunk valamit. Ha persze szerdától minden nap látok tornádót, valamelyest még pozitívabb kicsengésű lesz a véleményem :), de egyelőre a fentebb leírtakat tapasztaltam.
 
Másfelől elégedett vagyok a körítéssel, kifejezetten színvonalas hotelekben szállunk meg, igényes helyeken kajálunk, és a kényelmes kisbuszunk fel van szerelve mindennel (wifi, webkamerák, konnektorok és szivartöltők, központi laptop és egy fentről lehajtható extra képernyő, jégálló ablaküveg a tetőn is, kispárnák alváshoz, ásványvíz / Red Bull / sör jégbe hűtve, stb.). Jim Leonard továbbá a bevetések előtt ismerteti az aktuális konvektív helyzetet, a tornadovideos.net-es, Stormchasers sorozatos arcok pedig jófejek, lehet velük értelmesen beszélgetni és agyahagyottan bulizni is :) Az "időjárásmentes" napokon csodás tájakat és szép látnivalókat nézünk meg, és még sorolhatnám, 15-én a texasi Amarillo-ban pl. limuzinnal mentünk vacsorázni, szóval határozottan lehet élvezni a dolgot :)

 
Végezetül essék szó picit az amerikai emberekről is. Bár pár nap alatt messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, annyi azért már így is érződik, hogy az amerikaiak alapvetően nyitottabbak, közvetlenebbek és optimistábbak, jobb hangulatúak, mint a magyarok. Pedig itt sem fenékig tejfel az élet, csak egyszerűen másképp állnak hozzá a dolgokhoz, ugyanazt más mentalitással közelítik meg. A vendéglátás pedig finoman fogalmazva nagyságrendekkel emberközelibb is korrektebb, mint nálunk. Mindezt annak fényében mondom, hogy nyilván itt is vannak tökkelütött makákók és kritikán aluli helyek, de az összkép pozitív :) Az új turnus résztvevői is cool arcok, egy német srác van közöttük, a többiek mind amerikaiak. Az egyik csóka Tuscaloosa-ból jött, kb. 1 km-re ment el a lakásától a pár héttel ezelőtti rettenet. Az előző körben volt velünk egy ausztrál figura is, akinek igen erős akcentusa, motyogós és halk beszédstílusa azt eredményezte, hogy a 10 nap alatt kb. összesen egy mondatnyi beszédét sikerült megértenem. A többiekkel azért egy árnyalatnyival jobban boldogultam :)