Körülbelül fél órán át látható nem mezociklonális tuba 2014. április 22-én

Zivipötty képe

2014. április 22-én délután tőlünk északkeletre egy konvergenciazóna tevékenykedett, de az időszak nagy részében meglehetősen inaktív maradt. 4 óra után kelet felé ugyan kialakult egy kisebb mini Cb, de ez hamar el is füstölt. Ausztria felől ugyanakkor egy korábbi zivatar maradványa közeledett, mely a Kőszegi-hegység térségét elérve erőteljes konvekciót indított be maga előtt. Ennek egy része már az összeáramlási vonalhoz kapcsolódott. A felhőképződés ezúttal sem érte le azt a szintet, hogy zivatar alakuljon ki, de a nagyobb gomolyokból záporeső már előfordult.

6 óra körül északkelet felé egy igen impozáns gomolytorony fejlődött ki, melynek alsó részén nehezen kivehetően ugyan, de a két fa között már látszott annak az előjele, ami ezután következett.

A felhőből ugyanis rövidesen egy közepesen fejlett felhőtölcsér nyúlt le, mely kb. 10 percig megmaradt. Eközben igyekeztem olyan helyet találni, ahonnan jól fotózható, ami többé-kevésbé sikerült is, igaz a távoli erdőktől nem látszott volna, ha leért volna.

A tuba ezt követően elkezdett visszahúzódni, így én is elindultam hazafelé. Útközben azonban láttam, hogy ismét kezd magához térni, így a hozzánk közeli rét felé vettem az irányt. Nem volt hiába, ugyanis a tölcsér ismét szépen leereszkedett, és sokkal látványosabb is volt, mint korábban.


A habos gomolyfelhők, az alapjukon lógó tölcsérrel:

A tuba ezt követően, kb. 30 perces teljes élettartam után elkezdett visszahúzódni, és végül teljesen megadta magát. Ez volt a második példány, amit láttam (az elsőt majdnem pontosan 3 évvel ezelőtt, 2011. április 30-án sikerült lencsevégre kapnom), az időtartama és a struktúrája azonban teljesen lenyűgözött. :)

bery képe

Gratulálok!

Ez hasonló nap lehetett mint ami az enyém!

http://www.youtube.com/watch?v=d-9H-v9oBYQ&feature=youtube_gdata_player

Gratulálok!

Zivipötty képe

Köszi mindenkinek a

Köszi mindenkinek a gratulációt! Valóban nagy szerencsém volt, hogy éppen kint voltam fotózni, és végig tudtam követni az egészet. :)

Mici: Az indexkép elmaradását csak most vettem észre, köszi, hogy szóltál, pótoltam. :)

MICImACK0 képe

Gratulálok szép

Gratulálok szép fogás!

----

Legközelebb tegyél egy mini képet a főoldalra. Egy kép jobban felhívja a figyelmet. Én csak az új hsz-ek miatt vettem észre az új postot.

kaLman képe

Hát ez páratlan! És

Hát ez páratlan! És gyönyörűen dokumentált.
Nagy mázlista vagy...

Neofita képe

Congratulation! Szép fogás!!!

Congratulation! Szép fogás!!! :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu