Egy kettéváló, majd kettészakadó szupercella rövid krónikája

A vasárnapi nap számomra takarék üzemmódban telt, már ami az időjárás követését illeti. Pedig ugye 2-es konvektív előrejelzés volt érvényben, és szép dolgokat vártunk az országban, de egyéb elfoglaltságaim miatt a rögzített viharmegfigyelés opciója kínálkozott számomra. És mit tesz isten, az esti órákban egy gyönyörű, kettéváló szupercella tisztelt meg jelenlétével. 
A nap egészét Siófokon teljes unalom jellemezte meteorológiai szempontból: alacsonyszintű, majd középszintű, semmire nem jó, semmit nem érő felhők, álmoskás, gyengécske napsütés, egyszóval katyvasz. Néha azért lopva a telefonomra pillantottam, de a radarkép alapján úgy tűnt, a helyzet máshol sem jobb az országban. Este felé már kezdtem is elkönyvelni, hogy a mai szituációban ennyi volt, mehet is a kukába, amikor 8 óra környékén kipillantottam a délnyugatra néző második emeleti erkélyemen: 

Hoppá! Elnyírt üllő, sőt, éppen visszanyíródó üllő! Itt valami történik. Ha a cella kibírta a mai roppant szélnyírást, akkor ennek szupercellának kell lennie! Gyorsan ránéztem a radarra, de egyelőre csak egy kis apró jelet mutatott a Balatontól délre. No sebaj, figyeljük tovább! Az üllő egyre erősebben elkezdett visszanyíródni, ami roppant erős feláramlásokra utalt, ez már sejtette, hogy ez a cella igenis komolyan gondolja.

Közben egy kicsit később rázoomolva előtűntek a pofás szárnyfelhőtornyai (flanking line) is:

Most már kezdtem nagyon izgatott lenni, és nagyon szerettem volna látni a torony aljában a történéseket, de még mindig elég messze fortyogott, és az a kevés tereptárgy a horizont közelében is hitchcocki érzékkel takarta ki a legalsó régiót. Nem baj, próbáltam inkább elkapni egy-egy, a toronyból kicsapó villámot, ami persze nem sikerült, de legalább közben még közelebb jött hozzám ez a drága jószág, egyre impozánsabb fő feláramlási toronnyal és szárnyfelhőtornyokkal:

És itt már lehetett sejteni az alacsonyszintű felhőket is. De ekkor egy igazi csavar következett a történetben, ugyanis a radaron Keszthely környékén a cella a kettéválás félreérthetetlen jeleit mutatta. Ezt tetézve a doppleres mérések a jobbra és balra haladó tagban is egyaránt a (ciklonális illetve anticiklonális) forgás egyértelmű jeleit detektálták. A kettéválás vizuálisan is jól követhető volt a világosan elkülönülő csapadékmentes feláramlási tornyok által: 

A bal oldali tagot gyorsan magához ölelte az enyészet, míg az eredeti főhős egyre közelebb érve megmutatta alacsonyszintű struktúráját. Külön említést érdemel az igen erőteljes szívás a csapadék felől egy vastag farokfelhő formájában: 

Ami ezután következett, az már a könnyed szórakoztatás kategóriája. Ahogy csökkent a feláramlás ereje és annak utánpótlása, a fő felhőtorony a roppant szélnyírás következtében egyre inkább megdőlt és levált az üllőjéről: 

A végén már csak egy keskeny "kötélfelhő" tartotta őket össze: 

Azért a fő feláramlás maradványán élősködve még próbálkozott egy-egy toronyka, de ekkorra már eléggé megpecsételődött a sorsuk. Hamarosan teljesen szét is szakadt az egész képződmény, hátrahagyva néhány hetyke gomolyt. 

Vicces látvány volt, ilyen közönségszórakoztató szupercellahalálra nemigen emlékszem eddigi rövid földi pályafutásom alatt. Ráadásul az egészért a kamerán kívül a fülem botját sem kellett mozgatnom.