Szupercellás határ-eset

21es képe

Az idei szűk esztendőhöz képest - konvektív értelemben - meglehetősen ígéretes napnak néztünk elébe augusztus 14-én. Mivel jónéhányszor sikerült hoppon maradni az utóbbi időben és a világért sem szerettem volna Oberleitung Zoli szomszéd sorsára jutni, jó előre tudatosan ignoráltam a helyzetet. Ebben a kiadott 1-es fokozatú konvektív előre (http://www.szupercella.hu/20140814_konvelore) sem tudott megingatni, így este már csak hagynom kellett magam meglepni és kifáradni a dél-debreceni megfigyelőhelyre, majd megtekinteni a látnivalót.

 
Az ESTOFEX előrejelzésre pillantva majdnem biztosra vettem, hogy a műsor az országhatáron túlra csúszik majd.
 

 
A 12 UTC-s GFS is ezt látszott erősíteni - első pillantásra legalábbis elbizonytalanított volna, ha ezt is nézegettem volna és meglátom ezt a csekély CAPE-t és jókora CIN-t, mellette a határon túli sokkal jobb körülményeket. Határozottan a fent említett szpotter kolléga (vagy északabbra élő társai) zártkörű bulijának tűnt volna az egész... :)


 
Ha megnéztem volna ezt a hodográfot is, egész biztos fantáziálni kezdtem volna akár komolyabb cincálásról is, bár ahogy eddig ez az év telt, lehet, hogy inkább a lenyakazott cumulusok látványa sejlett volna fel lelki szemeim előtt.


 

 
Ha viszont nem csak utólag nézem meg a nedvességi mezőt és a WRF által jelzett CAPE-t, főleg azzal a jelentős betüremkedéssel ott Debrecen környékén, a jó ég sem mentett volna meg a "drájlájn" mézesmadzagként orrom előtt való elhúzogatódásától. Rajta izolált LP vagy üsse kavics, klasszik szupercellával. Hát hogyne... :)


 

 
Ami nyilvánvaló volt már a kezdetektől, hogy a kevés nedvesség, a viszonylag szerény rendelkezésre álló energia (a talajfront korán áthaladt), no meg a tiltás mellé jókora háttéremelés kell majd, hogy bármi marginális is megszülethessen. 17:45 táján ezért is lepett meg kissé, amit a radaron láttam, mert az égkép addig nem volt különösebben biztató. Utána viszont alakult a dolog, így már csak arra volt idő, hogy felkapjam a pánikszerűen előkotort fotómasinát és expressz sebességgel szolgálatba helyezzem magam. Nem késtem le semmiről. Több helyen is az alábbihoz hasonló asperatus jellegű hullámokat lehetett látni, ami legalább valamiféle aktivitásra utalt:



 

 
Legdélebbre már készült a "főnök" is, a multicellás komplexum legdélibb, így legerősebb tagja, ami ha nagyon akarom, kicsit talán már ezen a képen is több mint egy vonalas MKR jellegzetes peremfelhő-rendszere a hozzá tartozó görgőfelhővel.



 
Folyamatos, erős lecsapózás az FFD határán, de klasszikus, földet súroló falfelhő sehol, csak a szokásos, "keleties", száraz környezetre utaló, fejletlen LP-s rajzolat a felhőalapon. Sokat nem is lehetett várni tőle, elvégre csak egy "margarinos" szupercella gyerekkora volt, amit végignéztünk.


 

 
Továbbra is meglévő kis görgőfelhőjével gyorsan mozogva ÉK-felé, tengelyével itt már fölém ért a "rendszer".


 

Ahogy illik, az intenzív lecsapózás megmaradt, sőt, mögötte már egy nem is olyan csekély RFD is körvonalazódni kezdett.
 

 
Ekkor körülbelül Debrecen É-i részénél tartózkodhatott a még mindig erősen marginális mezociklon, 18:05-öt mutatott az óra.


 
Végül a szpotting sorsát az imént még lesajnált RFD pecsételte meg, de a rendszer is határozottan veszített fotogén mivoltából. Úgyhogy az előadás véget ért, majd az utolsó utáni pillanatos fedélkeresés után még megvívtam a magam egyszemélyes vizespóló versenyét (szerencsére a masinát sikerült megóvni a nedvesség java részétől). Ezután a konvektív előre és a modellkimenetek felett csendesen ellamentáltam azon, mit is láttam valójában.


 
Nyilván nem sorolható a tankönyvi példák közé az eset, de a legalább átmeneti, forgás jellegű behullámzások meglétét és továbbfejlődését a napkori doppler mérései is megerősítik.


 
Az OMSZ radar animáción jól megfigyelhető a Hajdúszoboszló-Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka vonalon mozgó cella esetenkénti szupercellás megjelenése és viszonylag hosszú pályája.


 
Még egy animáció a műhold által látottakkal:


 
Végül innen is kalaplengetés és elismerés az aznapi két előrejelzőnek a korrekt konvelőréért, ami nagyon szépen működött. Köszi Kálmán, köszi Sanyi!
Örülök, hogy nem olvastam el idejében és alaposan az írást, csakis utólag, így nem tudtátok lelőni a poént. :)
 

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu