Szupercella-invázió az Alpokból

2017. június 19. és július 3. között Budapesten tartózkodtam (külön szerencse, hogy e két hetes időszak alatt csak 1, ráadásul nem túl látványos, bár telibe találó szupercelláról maradtam le június 23-án), hazatérésem örömére pedig nem mindennapi ajándékkal kedveskedett a légkör. Július 5-én ugyanis egy hullámzó hidegfront előterében labilis légtömeg érkezett fölénk, és az Alpokban kialakult a szokásos konvergencia-zóna is, mely délután sorra termelte ki a szupercellás zivatarokat.Külön szerencse, hogy ezúttal a nővérem szabadnapos volt, így életemben először úgy igaiból is el tudtam menni vadászni, még ha nem is kellett nagy távolságot megtenni (de azért mindenképp jobb volt 30-40 km-rel közelebbről nézni a cellákat). Az eredmény legalább 5 szupercella lett (így - a kihagyott 23-ait is beleszámolva - már 11 darabnál járok idén).

A száraz alsó légréteg ugyan kissé bizonytalanná tette a napot, és körülbelül fél 3-ig nem is történt semmi, addig az Alpokban is csak erőlködtek a gomolyok. Ezután azonban hirtelen berobbant a légkör, és rövid idő alatt két szupercella is kifejlődött, majd futószalagon jött a többi.

Az első góc a Kőszegi-hegység mögött jött létre, tőlünk északra, melynek kezdeteit még itthonról figyeltem meg.
 

A cella több, mint 1 órán keresztül életben maradt. Csak akkor oszlott fel, amikor én már beértem vonattal Szombathelyre negyed 5 után, de a kimúlása előtt még épp sikerült egy képet lőnöm róla.
 

A második cellát eleinte szintén itthonról figyeltem. Először az elsővel együtt, kint a falu határában.
 

Aztán a vonat indulása előtt, 4 óra körül is kattintottam róla egy gyors képet.
 

Mire beértem Szombathelyre, szép terebélyes üllője lett, illetve ekkor rövid ideig volt egy kis falfelhője is.
 

Rövidesen megérkezett a nővérem is, és immár kocsival eredtünk a cella nyomába. Bár ezzel hamar fel is hagytunk, mert látszot, hogy túl délre kanyarodik, és nem tudnánk már elémenni. Így Szombathely északi határából figyeltük egy darabig az éppen akkor kettéváló szupercellát, illetve a ritkás, de szép lecsapózását. A bal oldali tag viszonylag gyorsan elhalt, de a jobb oldali hosszan, még bő fél órán keresztül fennmaradt.
 

Így utóbbit még akkor is láthattuk, amikor északabbra, Lukácsházáig autóztunk, a már messze elnyúló üllőjén pedig látványos mammák és virgák voltak megfigyelhetők. Autózás közben rövid időre ismét lett falfelhője is a cellának, de ezt nem sikerült megörökíteni, Lukácsházára érve pedig végleg gyengülni kezdett, majd jó negyed óra múlva fel is oszlott a góc.
 

Nem hiába mentünk viszont északabbra, mivel egy igencsak impozáns, habos gomolytorony indult meg felfelé arra, így reménykedtünk, hogy szupercellává fejlődhet.
 

És végül nem is kellett csalódnunk, éppen előttünk alakult ki és erősödött meg a góc, gyönyörű csapadéksávokat eregetve (az utolsó kép már ismét Szombathelyen készült).
 

Időközben az Alpokban is folytatódott a termelés, és egyszer csak azt vettük észre, hogy egy balos szupercella kezdi ostromolni a Kőszegi-hegységet.
 

Részben azért, hogy jobban rálássunk, részben pedig az éppen felénk közeledő előző cella okán visszatértünk Szombathely határába, miközben nagyszerűen meg tudtuk figyelni ezt a balos cellát.
 

A Kőszegi-hegységet elérve viszont legyengült a góc, és lassan a nővéremnek is mennie kellett, így felhagytunk a további vadászattal. Viszont mielőtt kitett volna engem a város déli részén lévő vasúti megállóban, még beugrottunk az egyik bevásárlóközpontba. És mit ad Isten, éppen akkor az 5., szintén balos szupercella is feltűnt a Kőszegi-hegység mögött, és szerencsére még viszonylag jó rálátásom is volt. Ráadásul a Kendig-csúcson lévő webkamerát visszanézve épp abban a néhány percben volt szerencsém megfigyelni, amikor a legszebb volt.
 

Ezután a vonatra várakozva messze nyugatra még láttam egy elég távoli szupercellát, de ennek nagy részét kitakarta a csapadék, ráadásul igencsak gyengülőben volt, így ezt nem is számolom bele a napi termésbe. Helyette még néhány látványosabb pillanatot emelnék ki a napból. Elsőként egy messzi szupercellát a vadászat közben, ami valahol az Észak-Dunántúlon tevékenykedett.
 

Aztán a látványos mammás-virgás égboltot, ami a vasúti megállóba érve fogadott.
 

Zárásként pedig a zivatarok szintén mammákkal és virgákkal tarkított maradványfelhőzetét már itthon, amint megsütötte őket a lemenő nap.