Június végi viharos kalandozások

fetcroll képe
Június közepéig az időjárás nem kényeztetett el minket zivataros csemegékkel itt a délnyugati országrészben (ezért is nem írtam eddig blogot), de 1 hete változott az addigi északnyugati áramlás délnyugatira, és megjelentek a zivatarok is, sőt, nem egy heves zivatar (szupercella) is végigszántott a Dél-Dunántúlon.
 
Az első ígéretesebb helyzet június 23-án, pénteken körvonalazódótt, az Estofex és a Szupercellás fiúk is komoly szupercellázást "ígértek" be nekünk DNY-ra.
Balatonlellén nyaraltam vasárnapig, ezért onnan lestem a viharokat, persze ahogy eljöttem Kaposvárról, egy böszme szupercella pont a várost és a környező településeket darálta le...

Június 21-én hajnalban egy szép NLC-t (éjszakai világító felhő) sikerült lencsevégre kapnom hajnalban az ÉK-i égen.

Az első komolyabb helyzet tehát június 23-án kezdett kibontakozni egy gyenge hidegfront, illetve egy rövidhullámú magassági teknőhöz köthetően. Szignifikáns jégesőre, heves szélviharra volt elsősorban riasztás.
Reggel egy (nem igazán várt) MKR haladt végig az ország északi része fölött, ez nagyban befolyásolta is ott az aznapi eseményket.

A katyvasz feloszlása után körübelül délután 3 óra magasságában kezdett robbanásszerű konvekció indulni a Dél-Dunántúlon. Az rögtön láttam, hogy Balatonlelléről csak a integethetek a Kaposvár környékén képződő dögöknek, ezért a strandon összepakoltunk, és elindultunk délre. Ígéretesnek tűnt már messziről is az egyik szupercella, de Somogyvárhoz közeledve gyönyörű látványban lett részünk.

Markáns csapadéksávokat eregetett, sűrűn lecsapózott, és csak úgy szűrcsölte magába a meleg, nedves levegőt. Nem sokkal később már majdnem fölénk ért, ezért elindultunk vissza Lengyeltóti írányába. Kicsit megálltunk még fotózni ezt a gyönyörű HP szupercellát.

Több időnk nem maradt a fotózásra, mert már veszélyesen közel volt a cella és nem akartam jégesőnek kitenni az autót.
A szupercella Somogyváron hatalmas pusztítást végzet, földből kicsavart, kettétört fák, kidőlt táblák... A kifutószél elérhette a 120 km/h óránkénti sebességet is.

Visszamentünk Balatonlellére, ahol közel 15 fokkal volt melegebb, mint a 20 km-re lévő Somogyváron...
Aznap már érdemi konvekció nem volt ebben a térségben.

A következő viharra vasárnap hajnalig kellett várni: reggel egy MKR haladt nyugatról kelet felé, a Balatonnál szép kis cellákat alakítva, de sajnos érdemi villámot nem sikerült elcsípni belőle.

A zivatarok heves felhőszakadást zúdítottak Balatonlellére.


Másnap véget ért a nyaralás és haza kellett menni Kaposvárra, ahol megdöbbenve tapasztaltam, micsoda pusztítást tud végezni egy erős szupercella. Rengeteg kidőlt fa, megrongálódott épület, gyümölcsösök letarolva...

Hétfőn délután egy cella halad el a Kaposvártól ÉK-re, ami később szupercella lett, de én még csak a kialakulásakor tudtam lencsevégre kapni.

Egy nap kihagyás következett a légkörben, majd szerda este egy gyönyörű cellát ​sikerült Schmall Rafael viharvadász kollégámmal elcsípni a kaposújlaki repülőtéren.


 
Gyönyörűen lecsapózott, volt egy villám, ami 200 méterre talált be.

Villámot nem sikerült elcsípni, nert a fejünk felett csapkodott, de egyet kivágtam  a videóból.

 A cella után még egy képződött, szépen bepörgött.

HDR:

Noha, eddig nem kényeztett el az időjárás minket itt DNY-on, de a június utolsó hete azért megmutatta, hogy érdemes még erre a térségre odafigyelni. Reméljük, tartogat még szép konvektív napokat a nyár. Ha lesz valami, jelentkezem! :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu