X-akta cella Kecskemétnél - gyalogos viharvadászat

gbond képe

Az előrejelzések szerint máj 25-én délután esély volt záporra-zivatarra, így néha ránéztem a felhőképre délután folyamán, de semmi érdekes nem történt, pár szem esőcsepp megjelenésén kívül. Majd fél 9 körül elvánszorgott felettem egy gomolyfelhő, ami egész ígéretesen nézett ki. Mikor kicsit eltávolodott, kezdett bedurvulni. Ekkor már intenzívebben figyeltem, mi is történik, és az alapja is egészen jól festett:
 

Itt úgy döntöttem, csinálok egy videót a fejlődő toronyról:

Sajnos ekkor már elég sötét volt. Látszik, hogy a feláramlások szinte egymásba épülnek, közben alacsonyszinten teljesen DNY-iba fordult az áramlás (előtte északias volt). A felhőalap a középszintű DK-i áramlással szemben, kelet felé terjedt visszafelé. A felvétel vége felé látszik homályosan, hogy a fák mögül lassan előtűnik egy sötétebb rész. Néztem is, hogy ez micsoda... Nem, ez nem csapadéksáv volt:

Ez a valami jól meg is hízott:

 

Mi sem kellett több, fogtam magam, és elindultam a város széle felé, hogy találjak egy jobb kilátással bíró helyet. Egyre sötétedett, szinte már lehetetlen volt fotózni - főleg, hogy állvány nem volt nálam :)

Itt ezen a képen sem véletlenül lógnak be a falevelek :) vagy kilátás vagy közvilágítás vagy mesterséges állvány :) lehet választani :)
A következő kép elég sejtelmes, de legalább a bal oldalát láttam a cuccnak:

Segítek: a tető felett (abszolút feketeség) az a sötétkékebb rész az a felhőzet :) Valószínűleg többrétegű szoknyával rendelkezett a kicsike :) Egy "jobb" kilátású helyen ismét a jobb oldala:

Egy kis íves struktúra a felhő előterében:

Ezután már tényleg lehetetlen volt fotózni állvány nélkül, és a cellám is eléggé eltávolodott.
Elég érdekes volt ez a cella, a radaron nem is igazán volt belőle csapadék. A 120 km-es Bp-i nagyfelbontású OMSZ radarképen így nézett ki 18:45 UTC-kor:

Én kicsit nagyobb intenzitásra gondoltam volna ránézésre. A felhőalap elég alacsonyan volt, érzésre én egy tornádót sem zártam volna ki belőle. Úgy látszik soha nem tudjuk meg, mi volt alatta :)
Megnéztem a GFS-t, a reggeli futás alapján nem emlékeztem szélnyírásra, de aztán mégis ott volt az, a környéken 15 m/s (a 06-os és 12-es GFS berakta):


Végül nem állítom, hogy biztosan szupercellát láttam, mégis eléggé hasonlított rá ez a cella :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu