K-en esetleg harmatos HP szupercella

Storman képe
Fokozat: 

A Kárpát-medence térségében egy gyenge melegfront határvonala húzódik, Magyarország időjárását pedig ezzel összefüggésben melegadvekció dominálja. A fölénk húzódó levegő egyúttal kellően nedves is, hogy a zivatarok létrejöttéhez szükséges labilitás előállhasson. A troposzféra felső régiójában NY-K-i irányba húzódó markáns jettel összefüggésben a szupercellákhoz, heves zivatarokhoz szükséges mértékű vertikális szélnyírás is adott. Összességében azonban messze nem egy acélos helyzettel van dolgunk, a labilizálódás mértéke és időzítése a leginkább kérdéses, így végeredményben csak egy harmatos 1-es fokozatú konvektív előrejelzést adunk ki.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a délután derekára némi orografikus segítséggel főleg az  Északi-középhegységben fog megindulni a konvekció, és az onnan leszakadozó cellák K-ies irányba haladnak tovább. Kisebb eséllyel, gyengébb kísérőjelenségekkel ez a folyamat Dunántúli-középhegységben is végbemehet. Heves esemény fellépése leginkább az ország K-i csücskében várható. Itt a konvektív tevékenységre a nap előrehaladtával támogatólag hat az örvényességi mezőkben is megmutatkozó emelés, és az 1000 J/kg körüli labilitás a 15-20 m/s-os 0-6 km-es szélnyírással együtt képes lehet akár szupercellás konvekció kitermelésére is. Mindenesetre a hodográfok nemigen görbülnek, és az ECMWF inkább helikális, de kevésbé labilis képet mutat, míg a GFS ennek a fordítottját prognosztizálja, tehát van bizonytalanság a modellek különböző kimeneteléből fakadóan is.

A minimum, amire ma azért lehet számítani, hogy az Északi-középhegység K-i részén legalábbis erősen szerveződött multicellás zivatarok kezdenek majd rotyogni egy esetleges marginális heves eseménnyel, a komolyabb szcenárió pedig HP karakterű szupercella kialakulása a késő délutáni órákban, mely a nevezett térségből K-ies haladási iránnyal leszakadva távozik az országból. Ez a verzió már egyértelműbben járhat heves jégesővel, szélviharral, de az események feltehetően nem érik el a szignifikáns kategóriát. Bár mezociklonális tornádó egy ilyen helyzetben nincs kizárva, és az ECMWF szcenáriója kedvezőbb erre nézve, összességében azért a szélnyírási-helikalitási viszonyok ehhez nem optimálisak. Ilyen alacsony kondenzációs szint mellett azonban egy korrekt felépítésű szupercella bármilyen lokális alacsonyszintű heterogenitással interakcióba kerülve léphet egyet a tornádó irányába.

Összefoglalás:

A mai nap folyamán a délután derekától eleinte inkább az Északi-középhegység térségében, majd főleg az ország K-i részében léphetnek fel heves zivatarok, esetlegesen szupercellás konvekció keretében. A várható események nagyban függenek a légkör valós labilizálódásától, a GFS az utóbbi időben különösen nem jeleskedett ennek idejekorán történő reprezentatív jelzésében, a nedvesség-labilitás kérdését általában túlbecsülte.

Veszélyforrások:

- elsősorban 90 km/h-t elérő vagy meghaladó, de 120 km/h-t nem elérő szélvihar
- másodsorban 2 cm, vagy azt valamivel meghaladó átmérőjű jégeső
- igencsak feltételesen és esetlegesen mezociklonális tornádó

There is a slight chance of severe, possibly supercellular convection in the eastern part of Hungary.

Érvényesség vége: 
2017, május 13 - 09:23

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu