Távoli szupercellák megfigyelése

Zivipötty képe

2012. június 10-én egy felettünk hullámzó front, a hatására kialakult nagy szélnyírás és a magas labilitás kombinációja kedvezett a szupercellás zivatarok kialakuásához. A bíztató előjelek ellenére azonban már-már úgy tűnt, hogy érdemleges esemény nélkül telik el a nap, a délután közepéig ugyanis sok volt felettünk a felhő. A késő délutáni órákban nyugat felől azonban szakadozni kezdett a felhőzet, és ezzel együtt aktivizálódott a légkör is.

Elsőként a magyar-osztrák-szlovén hármashatár térségében alakult ki egy kicsi záporgóc 6 óra körül. Mivel a radarjele csak zöldes színű volt és egyetlen dörgést sem produkált, eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de ahogy közeledett, feltűnt, hogy a déli oldalán folyamatos feláramlás van jelen. Ez már gyanús lett, így kimentem a falu szélére, ahonnan rálátásom nyílt az egész felhőre. Ekkor egyértelművé vált, hogy egy LP szupercellával van dolgom, ugyanis nagyszerűen elkülönült a fel- és a leáramlás, és még egy kisebb falfelhő is lógott az alján. A góc nagyjából ekkor lehetett a legerősebb, majd pár perc múlva a leáramlás elkezte alávágni a beáramlási alapot.

Ezzel rohamosan gyengülni kezdett a cella, így mire közelebb ért, már csak az elhaló feláramlást és a tőle egyre jobban eltávolodó csapadékot sikerült megörökíteni.

Ezzel azonban még nem volt vége a napnak, mert a kora esti órákban dél felé erőteljes gomolyosodás kezdődött. A kialakuló cellák eleinte hamar elnyíródtak, de a gomolyok egyre csak termelődtek a rendszer déli végén, és folyamatosan magasabbra törtek. Mivel a radarkép alapján kezdett szupercella-gyanús lenni a zivatar, 8 óra után elindultam egy biciklis "viharvadászatra".

Nem sokkal fél 9 előtt értem el a szomszédos település, Nemesrempehollós szélét, ahol a speciális megfigyelési helyemnek köszönhetően sikerült megörökítenem a kettéváló szupercellát, igaz a szokásostól eltérően egy alsó és egy felső tag volt megfigyelhető. :)

Komolyra fordítva a szót, valóban ebben az időben zajlott le az eredeti szupercella kettéválása, amit jól mutatott a bal oldali tagon már kialakulóban lévő beáramlási alap.

Ezt látva kicsit tovább bicikliztem, és a Nemesrempehollós-Egyházashollós útszakaszon álltam meg, ahonnan a Rába völgyének lejtése miatt nagyszerű kilátásom volt délkelet felé. Kb. 10 perc múlva értem oda, és addigra már teljes mértékben kifejlődött a balra kanyarodó cella mezociklonja is. A lencseszerű beáramlási alap alatt halványan sejthetőek voltak a falfelhő foszlányai, míg mögötte a háttérben a beáramlási sáv is feltűnt. Eközben a fő feláramlási torony továbbra is ontotta a gyönyörű, habos gomolyokat.

A közeledő naplemente miatt lassan elindultam visszafelé, de útközben még többször megálltam kicsit fotózni. Már csak azért is, mert az osztrákoknál tevékenykedő zivatarok mögé lebukó nap látványos narancssárga színűre festette a szupercellát, miközben alulról fokoztaosan rávetült a távoli üllők árnyéka.
Nemesrempehollósnál negyed 10 előtt nem sokkal még megcsodáltam, ahogy az utolsó napsugarak megvilágítják a már gyengülőben lévő feláramlási torony csúcsát, miközben időnként egy-két villám csapott ki az üllőből. Ekkorra a cella már jelentősen eltávolodott a háttérben látszó jobboldali tagtól.
Ezután végleg hazafelé vettem az irányt, és már itthonról néztem végig, ahogy 10-15 perc múlva teljesen feloszlott a szupercella.
 
Balixus képe

Remek beszámoló és pofás

Remek beszámoló és pofás képek.Ugye ha más nincs , bicikli is jó a vadászathoz ! :)

devilstorm21 képe

6-7 kép kegyetlen szép

6-7 kép kegyetlen szép (örvénylésre utaló jelek nagyon szépen látszanak)!Nagy gratula!:)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu