Zivatarok, jégesők, szupercellák

Zivipötty képe

Május 20-án az előző nap átvonult zivataros hidegfront mögött a modellek alapján továbbra is jó esély kínálkozott záporok, zivatarok kialakulására, ugyanis a magasban érkezett hideg légtömeg miatt labilis maradt a levegő. Bár az előzetes várakozások alapján inkább csak multicellás konvekció tűnt esélyesnek, ezeket végül jóval felülmúlta az időjárás, ugyanis délután látványos szupercellát volt szerencsém lencsevégre kapni.

A délelőtt felhősen és kissé hűvösen indult, később viszont kisütött a nap. Ennek nyomán kellemesen meleg idő lett, és szinte azonnal gomolyosodás indult meg. A fejlődő gomolyokon látszott, hogy bőven van energia a légkörben, nagyon gyors sebességgel törtek a magasba a felhőcsúcsok.

Így nem volt meglepő, hogy még délig sem kellett várni az első zivatar kialakulására, ami éppen Egyházasrádóc mellett pattant ki. Az igen magasra nőtt, üllősődő gomolytömb már 11 óra után látható volt nyugat felé, és fél 12 körül meghallottam az első dörgéseket.

A zivatar viszonylag lassú mozgású volt, ezért csak dél körül érkezett meg a csapadék, és közel háromnegyed óráig esett változó intenzitással. A záporesőbe többször vegyült jégdara illetve kisebb jégeső, egyszer pedig néhány percig sűrű borsó nagyságú jégeső is hullott felhőszakadás-szerű esővel. A zivatartevékenység a vihar átvonulása alatt nem volt jelentős, és többnyire felhővillámok voltak.

A zivatar 1 órára elvonult kelet felé, ahol nem sokkal később szupercellává fejlődött, és egészen a Közép-Dunántúlig jutott. A távolodó felhőzeten már megfigyelhető volt némi örvénylésre utaló struktúra.

Ezt követően átmenetileg megnyugodott a légkör, de 2 óra körül újabb zivatarok közelítettek meg bennünket Kelet-Ausztria felől. Ezek azonban nem érték el Egyházasrádócot, sőt a határon átérve rövidesen le is gyengültek. Az egyik cellán azonban rövid időre szupercellás jegyeket is fel lehetett ismerni.

Ezután 1-2 órás napos időszak következett, mely során visszamelegedett a levegő, és újfent labilis lett a légkör. Eközben Ausztriában, Graz környékén egy erőteljes zivatargóc alakult ki, mely szupercellává fejlődött, és kelet felé indult meg. A zivatar üllője már fél 5 körül beterítette az égbolt nagy részét, míg alatta erőteljes konvekció volt látható. A lassan közeledő tömb előterében 5 óra körül már kezdett kibontakozni a szupercellás struktúra, sőt nem is egy, hanem két, szorosan egymás mellett lévő szupercella volt megfigyelhető.

Minket a nagyobb kiterjedésű, északabbra lévő góc vett célba, mely igen látványos, hosszan elnyúló beáramlási felhőzetet fejlesztett ki, ami mögött markáns csapadéksávok hullottak alá, lélegzetelállító látványt nyújtva.

A szupercella a falu felé közeledve egyre zömökebb struktúrájú lett, a kertek alatt járva már lencseszerű feláramlási alapja volt, tépett jellegű falfelhővel.

A közeledő zivatart gyakori villámtevékenység jellemezte, és ez átvonulása alatt sem változott számottevően. Ezúttal már több lecsapó villám is előfordult. A csapadék, és vele együtt a leáramlás erős lökésekkel kísért szele háromnegyed 6-kor érte el Egyházasrádócot, és kb. negyed óráig tartott a záporeső. Ebbe a zivatar vége felé 1-2 percig ismét keveredtek jégszemek is, melyek közül a legnagyobbak meggy nagyságúak voltak.

A szupercella egy élénk színű szivárvánnyal távozott, és ekkor láthatóan egyre inkább a korábban említett délebbre lévő, másik mezociklon vette át a főszerepet, később már ahhoz kapcsolódott a fő feláramlás.

A nap krónikájához még hozzátartozik, hogy a nővérem, aki épp akkor utazott Veszprémbe, fél 8 körül a vonatról figyelte meg az akkor éppen Szentgál térségében lévő, már teljesen átalakult struktúrájú szupercellát, és szerencsére fotókat is készített a naplemente fényében fürdőző celláról.


MICImACK0 képe

Remek beszámoló! Így nézett

Remek beszámoló!

Így nézett ki a 12:00-ás cellád 16:30-kor, 150 km megtétele után.
A felvétel Csákvár közelében készült: http://www.youtube.com/watch?v=IOtabZ-catE

Negyed órával korábban még volt falfelhője: http://metnet.hu/?m=keptar&i=33080

Zivipötty képe

Köszi Neked is! :) Elég

Köszi Neked is! :)
Elég hosszú utat tett meg mindkét szupercella, nézegettem én is őket a webkamerákon. Ha egy kicsit közelebb jutott volna hozzád az első cella, szép kis timelapse lett volna belőle, a falfelhős képen még elég jól nézett ki. :)

Neofita képe

Szenzációs!  Gratula!

Szenzációs!  Gratula! :)
Köszi, hogy megosztottad!!!

Zivipötty képe

Köszi! Ez volt a

Köszi! Ez volt a leglátványosabb szupercella, amit eddig láttam, ráadásul házhoz jött. :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu