LP szupercella "karnyújtásnyira"

Neofita képe

Amilyen nyögve nyelősen indult áprilisban az idei konvektív szezon, olyan keményen folytatta a május (bár én nem panaszkodhatok, mert legalább volt egy villámfotós éjszakám... ...Ja nem, az még március 23-án(!) volt. :) ;) ).

Szóval 05.03 -án kikerült idei első, 1-es fokozatú konvektív előrejelzésünk, mely fokozat majdnem kevésnek bizonyult, hiszen az országban két helyről is dokumentáltak tubát/tornádót. Ugyan benne volt a pakliban, hogy esetleg létrejöhetnek "pörgettyűk", mégis szinte meglepetésként ért még engem is a dolog. A modellek előrejelzései közül ezúttal a keményebb variáció valósult meg -pedig ez a ritkább szerintem. 

Habár tornádót nem sikerült lencsevégre kapnom aznap (sem :)), de szpotterkedésem sikeresnek bizonyult, mert szinte házhoz jött egy nagyon szép mini (LP) szupercella. Az igen dunsztos levegőben művészet volt a messzebb lévő objektumokról normális fotót csinálni, márpedig ez volt az első "feladat", ha már időben kiértem egyik szokott helyemre, Tószeg nyugati határába felmérni a helyzetet (illetve kiértünk, mert az autó hátsó ülésein ott pislogott Máté és Dani fiam is). Az ekkortájt készült képekbe muszáj volt a szokásosnál picivel jobban "belenyúlni", különben alig látszódna rajtuk valami. Pedig szemet melengető struktúrák képei derengettek fel, melyek közül csak egy volt, az ekkor még nagyon távoli falfelhő.

Közben úgy alakult a program, hogy be kellett "szaladnom" Szolnokra, de menet közben egyszer megint megálltam, hogy lássam mennyit közeledett a cella. Szerencsére úgy tűnt, lehet, hogy megvárja, míg visszafelé érkezem a családdal.

Kb. fél óra elteltével, ahogy kiértünk Szolnok forgatagából hazafelé tartva, az első alkalmas helyen megálltam, hogy lencsevégre kapjam kiszemelt áldozatomat. Szerencsére továbbra is várt rám, miközben egyre jobban mutogatta szoknyáját / falfelhőjét a kis szemérmetlen.

Kicsit távolabbról:

Uzsgyi, gyorsan haza, gyors búcsú a családtól, és vissza a kiindulási pontra, ahol a megfigyelés kezdődött. Tószeg nyugati határában, nyugat felé tekintve, már igazán impozáns látvány fogadott. Ekkor vált egyértelművé, hogy egy aranyos kis LP SC-t sikerült elkapni.

Szerencsére sikerült egy panorámafotót is összerakni, így még tetszetősebb a kis drága.

Itt pedig egy kis részlet a feláramási torony hátulsó részéről:

Szép lassan bandukolt északi irányba, viszont látszódott, hogy hamarosan be fogja végezni, mint szupercella, mert egyre kevésbé volt jól struktúrált. Itt még tűrhetően nézett ki:

A cella elvonult, a boldogságom megmaradt, hiszen nincs is nagyobb öröm, mint mikor egy viszonylag jól sikerült előrejelzés után sikerül is elkapni az előrejelzett vadak közül egy példányt. Ebben az esetben azt hiszem, nem a méret volt a lényeg...

Nagyobb szünet következett, de mivel tudtam este folytatásnak kéne jönnie, élt bennem a remény, hátha ráteszi az i-re a pontot egy éjszakai villámfotózás. Végül ez is sikerült! Habár lehető legrosszabbkor, a gyerekek esti fektetésekor érkezett egy multicellás rendszer, az utolsó percekre csak kiszaladtam a szokásos gátra, ahol kb. 10 perc alatt elég sok villámot sikerült lefotózni, hála a valóságos villámparádénak, ami fogadott. 1-2 kép a termésből.

Az már pedig nem is pont az i-re, hanem inkább kettőspont, hogy másnap teljesen hasonló program közepette sikerült összefutnom egy jó kis multicellás jószággal, ami ugyan nagy látványt már nem okozott, de csúnyának sem mondhatnám...

...ráadásul egy szép dupla-szívárvánnyal köszönt el.

Nekem is ideje elköszönnöm! Remélem elnyerte tetszésetek a fenti néhány fotó és bízzunk benne, hogy ez még csak a kezdet! 

Élményekben gazdag 2017-es konvektív szezont kívánok minden zivatarimádó kollégának. :) 

(Ha Ti is láttok majd valami szépet, ne felejtsétek el megosztani velünk. Köszönjük!!! )

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu