Egy kis közös viharles Budapesten

Zivipötty képe
2016. június 10-én az áprilisi Viharvadász Találkozón is részt vevő lelkes 3 fős kis csapatunk, a tavaly egy félévig részképzéssel nálunk vendégeskedő, és most már meteorológus Lemler Tünde, az egyik szaktársam, Balogh József, illetve jómagam ismét összejöttünk. A délutáni séta közé pedig az időjárás szerencsés alakulásának köszönhetően némi viharlest is sikerült beiktatni.

Már a délután derekán, 4 óra körül is elkapott minket egy zápor útban a Margit-szigetre, mely a kis mérete és a gyenge intenzitása ellenére meglepően tartósnak bizonyult, mögötte azonban kisütött a nap, és némileg visszalabilizálódott a légkör. 6 óra után Budapesttől északnyugatra egy kisebb zivataros tömb lépett be az országba. Előtte a szigetről már tornyos gomolyokat láttunk, így felsétáltunk a hídra, és ott vártuk be a látványos csapadéksávokkal közeledő, de időközben már legyengült rendszert.


Nálunk csak néhány perces gyenge záporra futotta belőle, de látszott, hogy a sziget másik oldalán, az Árpád híd környékén már jobban esett.
 

Időközben a rendszer kifutófrontja mentén erőteljes gomolyosodás zajlott dél felé. Bár ekkor a gomolyok még nem törtek olyan magasra, egy idő után „kiszáradtak”.
 


Hamarosan elindultunk a Petőfi híd felé a 2-es villamossal, az estére betervezett kissé nagyobb körű összejövetelre. Útközben azonban rövid idő alatt erőre kapott a déli rendszer, és mire elértünk a hídhoz, már egy kifejlett zivatarfelhővel találtuk szembe magunkat.
 

Ezért itt is elidőztünk egy kicsit, és figyeltük, ahogy a lemenő nap fokozatosan narancsszínűre festi a felhőket. Közben 3 távoli villámlást is láttunk a cellából, illetve a kezdeti időszakában igen markáns volt benne a csapadéksáv és a csapadékmentes rész közti átmenet.
 


Végül a cella eltávolodott és legyengült, a nap lement, mi pedig elindultunk. Mindhárman nagyon örültünk, hogy összejött ez a kis közös viharles. :)
 

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu